A szavaknak súlya van

Fülessel a fejeden, kedvenc dallamod hallgatva,  elgondolkozva nézel ki a busz ablakán. Látod a körülötted lévő embereket, a hajléktalant, aki a fehér sáv mentén kéreget az autósoktól - sokszor alkoholra élelem helyett -;  a nőt, akinek gyermeke reménytelen próbálkozások közepette próbálja egy percre is elvonni anyja figyelmét a telefonba való csacsogásról; a néger srácot, aki próbál úgy tenni, mintha nem érezné magán az emberek szúrós tekintetét; az idős nénit, aki szatyrokkal felpakolva próbál felmenni a lépcsőn; a lányt, aki után fütyülnek a fiúk - szándékosan nem férfiak -, a kisfiút, akit kicsúfolnak a nagyobbak; a házaspárt, akik a éppen egymással vitatkoznak. Az embereket, akik észre sem veszik a körülöttük lévő valóságot, a csodákat, egymás apró gesztusait, mert belefeledkeznek a telefonjaikba, a problémákba, saját magukba. Bezárkóznak, mert azt hiszik így jobb. Mi lenne, ha egyszer fordítanánk két percet az életünkből arra, hogy másokon segítsünk? Ha egyszer felhajtanánk a fejünket a képernyőt világából és körbenéznénk magunk körül? Csak egy pillanatra. Ha a média által beadott hamis tökéletesség utáni vágyakozás helyett, inkább megpróbálnánk a valóságra koncentrálni és azt a tőlünk telhető módon ugyan nem tökéletessé, de boldoggá varázsolni? Másoknak - s ezzel leginkább magunknak - apró gesztusokkal örömet szerezni. Egy apró mosoly, egy apró cselekedet, egy 'köszönöm' olykor csodákra képest. Nem is hinnénk, de kis, megfoghatatlan, csekély dolgokkal akár egy egész napot is jobbá tehetünk mások életében. Mi lehet annál jobb, mint a tudat, hogy örömet okoztál másnak? Tudni, hogy ma is tettél valami hasznosat. Nem feltétlen kell mindig a pénzre, a viszonzásra gondolni, hiszen azzal, hogy másért tettél valamit, tulajdonképpen magadért tettél valamit. Manapság az emberek egyre csökönyösebbek és maguknak valóak. Felháborodnak, ha megszólják őket - vagy szeretteiket -, de ők előszeretettel bántanak meg másokat. Sokszor már tudatlanul - szokássá vált, beépült - jelzőkkel illetünk másokat, de a legrosszabb mindebben az, hogy észre sem vesszük. Fogalmunk sincs róla, hogy mit okozunk ezzel, és ide jön egy mondás:

" A szavaknak súlya van" 

De még hogy mekkora! Sokkal nagyobbat lehet ütni egy-egy megnyilatkozással, mint egy fizikai értelemben vett ütéssel. Nem vagyunk tisztában a szavak valós jelentésével, illetve a mögöttük lapuló közleménnyel. Gyakran előfordul manapság, hogy keverednek a nemzetiségek, ugyanis sokan külföldön próbálnak szerencsét - gondolok itt a hozzánk érkezőkre, de magyarok közül is rengetegen teszik ezt -,  egy teljesen új országba próbálnak beilleszkedni. Meglátunk egy néger, kínai, vagy akár cigány származású embert és nigga, sárga - ezek a szebbik formái - és ehhez hasonló jelzővel illetjük őket. "Jesszus, ez a nő bolond, miért hord kendőt?" - illetve nyilvánítunk véleményt szokásairól, mindenféle alapismeret vagy tapasztalat nélkül. Nem ismerjük emberileg, nem azt mondjuk rá, hogy ' nézd már, itt van XY" hanem itt van a ....( nem bővíteném az emberek memóriáját ócsárlásokkal, mindenki tudja miről beszélek) Más nemzeteket szólunk le, illetve ítélkezünk felettük, holott nem is ismerjük őket. Valószínűleg számukra is furcsák a szokásaink, de nem érzik szükségesnek leszólni ezt, ahogy nekünk sem kellene. Ahelyett, hogy elkülönítő, negatív jelzőkkel illetnénk őket - mint az ókori Indiában a kaszton kívülieket -, megpróbálhatnánk eltekinteni a származásuk fölött - hiszen mindannyian hús-vér emberek vagyunk - és belső értékeink szerint kategorizálhatnánk egymást. Nem a bőrszínünknek, a vallásunknak, nem a külsőségeinknek, hanem az emberi értékeinknek kellene döntő szempontnak lenniük. Beengedhetnénk más nemzeteket és megismerhetnénk a kultúrájukat, megpróbálhatnánk megérteni mit és miért tesznek, ahelyett, hogy értetlenül, illetve jogtalanul bíráljuk őket. 

Szeretnék egy olyan ember lenni, aki elvonatkoztatva minden sztereotípiától nyitott az új kultúrák megismerésére és azok befogadására, aki előbb megismer valamit és csak utána alkot róla véleményt. Olyan, aki nyitott szemmel jár, észreveszi az apró gesztusokat, aki megáll, hogy segítsen az öreg néninek, aki mosolyt csal mások arcára: 

mert nincs annál szebb, amikor tudod, hogy okoztál egy boldog pillanatot mások életében. 

“I don't care if you're black, white, straight, bisexual, gay, lesbian, short, tall, fat, skinny, rich or poor. If you're nice to me, I'll be nice to you. Simple as that.”

( Nem érdekel ha fekete, fehér, biszexuális, meleg, leszbikus, alacsony, magas, gazdag vagy szegény vagy. Ha kedves vagy velem, én is kedves leszek veled. Ilyen egyszerű. )