„Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés.”

Sokan mondják, hogy legyél olyan másokkal, amilyenek ők veled, mutass egyféle tükröt, de nem hinném, hogy minden esetben ez a legjobb megoldás. A mai világban a legtöbb ember gyökér és galád és, ha mi is ezt viszonoznánk azzal, semmivel sem lenne jobb a helyzet, sőt még saját magunknak is rosszabb lenne. Ritka manapság a pozitív ember – bár ez nem is feltétlen a pozitivitásról szól – pont ezért kell megtartanunk a jó szokásainkat, kitűnni a tömegből és, ha mások életére nem is, de a sajátunkra pozitív hatást gyakorolni. Minden ember eljut egy pontra, amikor rájön, hogy saját magából kell kiindulnia, magát kell ismerni és azt kell tennie, ami neki jó és nem pedig másoknak. ( Ezt nem úgy értem, hogy akkor bántsuk másokat, lopjunk, csaljunk, csupán ne mások negativitásából induljunk ki. ) Keressük mindenben a szépet és a jót – a rossz dolgokból például levonható a tanulság – próbáljunk meg nyitottak lenni és beengedni új dolgokat, néha kicsit elszabadulni a valóságtól. Alapból persze, nagyon jó a realizmus, de mennyivel szebbé lehet tenni dolgokat egy kis fantáziával. Mármint gondolok arra, hogy néha hinni kell a csodákban, mert megtörténhetnek, bárkivel, bárhol és bármikor. Nem találom erre a legmegfelelőbb szót…én valahogy szeretem a varázslatos dolgokat, mind például: Jó vagyok matekból és az egyik kedvenc tantárgyam, de az irodalom mennyivel színesebb, különlegesebb, varázslatosabb? A sok felfedetlen válasz, az üres kockák, amik helyére a saját képzeleted szüleményét teheted be, mert miért is ne? Nem sok olyan embert ismerek, aki ehhez hasonló gondolkozásmóddal rendelkezik, pont ezért is egyszer, eléggé megörülök, amikor ilyes valakivel találkozok, másodszor pedig nehéz különcnek lenni. Mert ez különcség…a legtöbb ember pesszimista, vagy ha nem, akkor is a valóságban él, túlságosan is a valóságban.. Példának okáért az angol tanárom is egy ilyesmi személyiség, bár nem egészében, de van benne valami, az előbb említett varázsból, amit nagyon-nagyon irigylek. Nem egyszerű kimutatni ezt a mai világban, ennyi idióta emberrel körülvéve,  viszont érdekes, hogy az ilyen különleges kisugárzású embereket a negatívabbak is kedvelik, pont azért, mert – ha már saját maguk által nem is – de belőle energiát nyernek; egy kis porszemcsét a varázslatból.  Érdekes dolog ez, minden csak nézőpont kérdése. Egy napon remélem, hogy én is ilyen ember leszek majd, illetve azt is remélem, hogy valamikor visszajön az íróképességem, ami jelenleg valahol a félhomályban kóborog egyedül, elveszetten. Addig is remélem, hogy valamennyire sikerült ezzel a kis rövidke, béna írással átadni a jelenlegi gondolataim egy részét. 

(Várhatóak - számomra különlegesnek tartott - zeneszöveg fordítások. )