Stay positive

Sokszor olyan helyzetben, helyen, személlyel vagyunk, és kell lennünk, akivel/mivel nem szeretnénk, ráadásul nem mindig tehetünk az ügy érdekében. Gyakran vannak olyan esetek, amikor egy iskola, egy kötelesség, tulajdon, esetleg egy személy köt arra a helyre, vagy éppen szakít el a számodra ideális helytől/személytől, és még sorolhatnám. Igaz a mondás, hogy a remény hal meg utoljára, mondjuk azért mégis csak nehézkes a helyzet, de ettől függetlenül, hiszek abban, hogyha hiszel valamiben, és teszel érte, akkor valóra fog válni. Előfordulnak olyan esetek is, ahol azt hisszük, hogy a másik megoldás jobb lesz számunkra, aztán kiderül, hogy egyik sem jó, ilyenkor mi történik? Megbánás, más nem igen, mert általában nem lehet visszaforgatni a dolgokat. Amikor úgy döntöttem, hogy elmegyek egy másik városba tanulni, akkor - és utána nagyon sokáig - fogalmam sem volt, hogy mi is vezetett erre, hiába kérdezte bárki is, azt feleltem, hogy csak úgy, kipróbálom magam. Hónapoknak, és a hazajövetelemnek kellett eltelnie és bekövetkeznie ahhoz, hogy rájöjjek azért mentem el, mert ki nem állhatom ezt a várost, és az itteni embereket. Ezért mentem el innen, majd haza is jöttem, mert ide köt a családom, viszont, ha tehetném, első szóra visszamennék oda - csak a családommal együtt. Igazából sokan nem értik ezt, de itt egyszerűen annyira szürke a világ, az emberek bunkók, céltalanok, és nagyon sokuk semmirevaló. Nem mondom, pesten is vannak érdekes emberek, de ott azért sokkal színesebb a világ, és több a lehetőség. Lehetsz valaki, nem úgy, mint itt, és már rég megfogadtam, hogy egyszer elmegyek innen, és soha többé nem jövök vissza, addig is pedig kibírom ezt a pár évet, ami még hátra van. Néha talán nehéz,és mindig vannak rosszabb napok, de mindenkinek ajánlom, hogy próbálja meg a dolgok jó oldalát nézni. Van olyan, aminek nincs, de keressétek abban is legjobbat, a sok rossz között. Higgyetek magatokban, legyenek terveitek és céljaitok, és azok elérésével foglalkozzatok, és semmi mással. 

Végezetül: Minél közelebb kerülök a vizsgához, annál hülyébbnek érzem magam. Az elején vígan jártam felelni, sőt mindig jelentkeztem elsőnek, hogy előbb túl legyek rajta, most meg, mintha soha életemben nem tanultam volna angolul, sőt nem is tudnám mi az, szóval elég kellemetlen, de majdcsak átmegyek. Bár magamtól csak az ötöst vagyok hajlandó elfogadni, és a tanárok is, de ahj, félek. Ráadásul én olyan vagyok, hogy például egész évben tanulok, de év végére fogy el az energiám, míg mások egész évben nem tanulnak, és ilyenkor kezdik.