Hola.
Fogalmam sincs, hogy miről, de muszáj írnom, mert, már legalább kétszer nyitottam meg az új bejegyzést, majd zártam be, szóval, újra itt. Jelenleg nagyban készülök az évzáró vizsgára, amitől kivételesen félek is. Az első hat tételnél még a hasamat fogva nevettem, aztán ahogy bejöttek a nehezebb tételek, már kevésbé találtam viccesnek a helyzetet. Egyébként előre is elnézést kérek, de nagyon szétszórt vagyok ma, és össze vissza belekezdek mindenbe, anélkül, hogy bármilyen kapcsolat is lenne a két dolog között.
Annyira gyorsan szalad az idő, de közben mégsem. A vizsga vészesen közeleg, ahogy a nyár is, és még nem igazán találtam meg a munkát, amit szeretnék majd végezni, márpedig muszáj lesz valamit találnom: ki akarom próbálni magam. Másrészt pedig kedden voltunk pesten, ahol azt mondták egy, másfél hét és kész a fűző, ez az idő pedig hihetetlenül lassan telik. A fogorvoshoz is megyek hamarosan, mert valamit, mondhatni elcseszett és addig nem teszik fel a tágítót, amíg meg nem csinálja - király. Szóval ja, ennyi lenne az újdonság jelenleg.
Tanulok, de közben unatkozok. Várom a fűzőt, de közben félek. Tervezgetek, közben mégsem haladok. Ez lennék én.
Néhány terv nyárra:
- dolgozni
- önkénteskedni
- írni
- tornázni - elviselni a fűzőt
- utazni
- olvasni
- -
- -
- blalala
Na, ennyi is voltam mára, szerintem ez is sok volt belőlem.
Hallgassatok sok Guns and Roses-t, ölel Titeket:
Lisa Nowell xx
Guns N Roses... Hmmm...
VálaszTörlésMenni fog! :D