Heey everybody!:)
Ez a hétvége is gyorsan elment, de legalább kicsit
hasznosan.Fhuuu csütörtökön tették közé -a Deákban- hogy kiket hívnak be
szóbelizni, és…hát elsőre sikeresen elnéztük Cilával, kicsit elvoltam kenődve,
de úgy fogtam fel, hogy ezt is megpróbáltuk..stb. Aztán ismét megnéztem a
honlapot, csak úgy, mert nem tudom, talán valami megérzés miatt.Akkor látom,
hogy ott a nevem, majd ismét megnéztük, és kiderült, hogy rossz szakot
néztünk.Hátmostna ezek is csak mi lehetünk.Szóóóval kedden 15:20-ra megyek *-*
I’m so excited.Pénteken, volt egy rendes angolom, és három felkészülés.Más
szerintem azt mondaná, hogy úristen, de nekem jól esett.Szerintem több órát is
kibírtam volna angolozással.Volt olyan, akivel beszélgettünk, felmerült hogy
angol szakra szeretnék menni, és mondta, hogy szívás, mert heti 18 angol
van.És??! Én tökre élvezném, főleg, hogy három különböző tanárral.Szóval, úgy
látszik én nagyon elvetemült vagyok, de jól esett.A negyedik angol után
rohantam focira, ahol
ismét választani kellett két kisfiút, mert csak négyen
voltunk.Nagyban könyörögtem, hogy Zéti legyem az
egyik, és végül ő lett.Annyira
cuki, csak kicsit nagy a szája, -mint a többi kicsinek-. Szombaton felébredtem tíz körül, sőt korábban
csak vissza aludtam, de az ágyból csak délben keltem fel.Egyre pedig mentem
Zsófihoz, szintúgy angolozni.Tök jó volt.Felmentünk, átnéztük a tételeket,
leírtam még egy két dolgot, majd elkezdett kérdezgetni angolul, amire angolul
kellett felelnem.Körülbelül másfél órán keresztül angolul beszéltünk, amit
nagyon élveztem *-* Egyszer-kétszer szólaltunk meg magyarul, amikor valamit nem
értettünk.A legviccesebb pillanat az volt, amikor kérdezte, hogy anyával megyek
vásárolni(…..shopping with your mum?!) erre én nagy vagányan rávágtam, hogy
igen, én anyukáddal megyek vásárolni (Yes, i go shopping with your mum).Ezen
nevettünk pár percig, majd mondta, hogy ott lesznek ilyenek,
Na, erről elég is ennyi.úgy látszik, a naplómat ezentúl angolul kell
írnom, mert egyesek nagyon kíváncsiak, ráadásul, úgy tudnak hazudni , mint a
vízfolyás.Tiszta szánalom….Tegnap átrendeztem a posztereimet, tettem ki három
újat, és az a tervem, hogy az egyik fal Selena&Demi lesz + pár idézet, a
másikon a nagy ’Európa országai és annak fővárosai’ plakát helyezkedik el,
körülötte 1D poszterekkel, és ugyanezen a falon legfelül lesz Riri+Florida+Katy+LadyGaga+NickiMinaj
.Ennek a sornak a legvégén meg focis poszterek helyezkednek el.Selena-ék mellett
van még egy méteres sáv ami kimaradt oda jön majd Ems és 50 cent –ha egyszer
szerzek valahonnan-.Az agyammal szemben lévő elfordított szekrény oldalára
pedig a rajzaim kerülnek/tek, szóval valahogy így.akkor azzal is oldódni fog a feszültség.Hazafele úton kedvem lett volna angolul hablatyolni tovább, sőt még anyánál is.Végig azok a kérdések és válaszok voltak előttem, amikor Zsófival beszéltünk.Tök király.
Omfg.I’m so excited.What now?! What will be will be.I’m
afraid.What will i’ll be bad?! No para. It’s soothes.-->Jason
Mraz –I’m yours.
~I tried to be chill but you're so hot that I melted..
.jpg)
Szép lett az új design. :) Grats.
VálaszTörlés