Hiiiiiiiiiii everybody!
Huhhh.Sok idő elteltével újra azt éreztem, hogy írnom kell!Egyszerűen haza jöttem, majd elrohantam fürdeni, s azzal a lendülettel loholtam tovább a gép elé, hogy írjak.rég éreztem ilyet, és őszintén bevallva csodás érzés.Annyi mindent szeretnék mondani, hogy azt sem tudom, hogy hol kezdjem.
Ma voltam a Liskában elbeszélgetésen.Megkérdezték, hogy meg vagyok e keresztelve, első áldoztam e.Ugye ott, a közrendészetit jelöltem meg, azon belül pedig a rendőri hivatásra gondoltam.Elmondták, hogy ez kötelességekkel és lemondassál jár...ezzel eddig is tisztában voltam, na mindegy.Meg megkérdezte,hogy mit jelöltem elsőnek, mondtam, hogy egy pesti gimit, erre elkezdett a Nagyboldogról hablatyolni, de úgysem fogom oda menni, szóval teljesen mindegy volt.Ja, és jött a papír a Teplánból, hogy kedden fél ötre kell bemennem.
Holnap kiderül, hogy a pesti gimibe behívtak e szóbelizni.Ez kicsit más, mint a többi, mert itt angolból kell megmutatni, hogy mit tudok.Őszintén nem izgulok, egy kicsit sem.az elejétől fogva úgy állok hozzá, hogy lesz ami lesz, mindegy, vagy, hogy úgysem sikerül.Mielőtt bárki mondaná, ez nem pesszimista hozzáállás, csupán nem akarok parázni.Itt jön a kérdés,hogy akarom e ezt egyáltalán?! Nap mint nap elbizonytalanodom.Félek, hogy mi lesz ha felvesznek?!Azért, mégiscsak egy másik város, nem rohanhatok ki sétálni, görkorizni, vagy találkozni a barátaimmal akkor, amikor akarok.Nem csavaroghatok esténként -nem mintha eddig azt csináltam volna.Sokkal megkötöttebb lesz az életem.Persze azért biztos fognak változni a dolgok, idővel..és biztos így is megtaláljuk az utat a szórakozásra, ráadásul a kolis életnek is megvan a varázsa.Erre a bizonytalanságra anya is rátesz egy lapáttal, a mindennapi beszólásaival, persze tudom, hogy ezeket csak azért mondja, mert nem szeretné, hogy elmenjek, és nem pedig bántás képen.Lehet, hogy hülyén hangzik, de szeretem ha valaki megerősít, és nem csak azt mondja, 'amit szeretnél'. Ma beszéltem Zsófival, ő az egyik személy akinek igazán érdekel a véleménye, és megerősítette, hogy próbáljam meg Pestet.Ezért, nagyon hálás vagyok neki, és még sok minden másért.Viszont a mai napon, Anya is elszólta magát, vagy hogy is mondjam, megnyílt valamilyen szinten.Azt mondta: 'Próbáld meg Pestet, hátha felvesznek, nem veszítesz vele semmit, legalább tanulsz egy kis önállóságot......' - volt még folytatás,de ez a lényeg.Ha ezt visszamondanám neki szerintem letagadná.Hallom ahogy most is a másik szobában ezen vitatkoznak-.- Mert ilyen társaságba belekerülök, meg olyanba...édes istenem -.-
Na mindegy.Huuh, most olyan jó érzésem van.Nem tudnám szavakba önteni.Ami kicsit bánt, hogy nem tudok menni az 'Akkor szakítsunk' dedikálására, de sebaj.A lényeg, hogy rendesen...vagyis magamból a maximumot kihozva felkészüljek a szóbelire.Majd megyünk még dedikálásra, meg úgyis akarok még könyveket venni.Ezt meg előrendelem a neten.
Msotanában megint mindennapos szinten írok naplót, amit teli halmozok szomorúbbnál szomorúbb, s őrültebbnél őrültebb idézetekkel, dalokból:)
Jaa, és még annyit akartam, hogy tervezek egy kisebb-nagyobb design átalakítást a blogra.Csak még azt nem tudom, hogy világosbarnás-bézs legyen, vagy maradjon feketés.Mostanában oda meg vissza vagyok a barnáért, de a fekete jobban jellemez engem.azt sem tudom még pontosan, hogy Eminem, vagy Miley legyen rajta.Nem mintha nagy smiler lennék, de az ő őrültsége jellemez engem.Eminem, meg hát...rapbuzi vagyok, ki nem maradhatna.Mindegy is, legyen meglepetés.
Hahh, ego feeling:~Senki sem tökéletes, belőlem is hiányzik a hiba. ;)
A naplómba, minden nap felírom:
~'Oh you broke my heart i told you, i was weak for love, but then you want around, and did what you wanted to do, and now i'm crying,cyring...' /Miley Cyrus-F.U./
~Now the memory's on the wall.../Swedish house maffia-don't you worry child/
~I still remember how it all changed.../Swedish house maffia-Don't you worry child/
És ami a twitter profilomnál is kint van, és igazán rám illik..( jót ötlet!Lehet h bele dolgozom a kövi fejlécbe *-*):
~For those who don't know me, i can get a bit crazy....[....]I can't be tamed, i can't be blamed...♥

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése