2014. február 12., szerda

Heha.újra itt:3

*Hi everybody*

Huhh, jó régen írtam már,ez idő alatt nagyon sok minden történet velem.Túl vagyunk, azon amiről azt gondoltuk, hogy még messze van, és soha nem jön el, persze a tudatalattinkban tudtak, hogy már közeleg.A felév is lezárult.Matekból kicsit gyatra lett az idei, de majd év végére kijavítom remélhetőleg.
Magdi is járt nálunk, és mondanom sem kell emlékezetes nap(ok) voltak.Mind a ketten nagyon féltünk, de végül minden jól sült el.Az apukája volt az, aki leginkább oldotta a hangulatot.tök laza volt.:3 A jégdiscoból is vannak szép emlékek.Maginak sikerült párszor elesni, amin csak röhögtünk, mert szerencsére nem ütötte meg magát.A legviccesebb az volt, amikor kimentünk a büfébe.eléggé göcsörtös volt ott a járda, és a hótól semmit sem láttunk.Amikor megvette a teáját, én meg a szenyómat és visszafele baktattunk, egyszer arra lettem figyelmes, hogy egy faszi hozzá beszél, hogy 'Kell segítség?' Hátranéztem, majd láttam h Magdi a palánknak dőlve fekszik a földön, az üres teás pohárral a  kezében.Na igen, azóta teás Magának hívom:3 a legjobban szerintem már akkor éreztük magunkat, amikor az utolsó 5 közös percet éltük át.Akkor éppen fotózkodtunk, amiből nem sok jó kép sült ki.Összességében életem egyik legszebb emléke marad, ez biztos.
Szombat óta betegen fekszek itthon, úgyhogy volt időm rajzolgatni, meg blogolni is.Vagyis azok inkább ilyen 'tattoo feliratok' lette mint sem rajzok, de majd kiteszem őket az art fülbe.
Blogolás.Igazából többségében a design bloggal foglalkoztam.Szerkesztgettem, kritikát írtam,ajánlót írtam.Erről jut eszembe.Kicsit megbántam, hogy nem jelöltem meg a Deákban a média/újságíró szakot.Igaz, hogy a média filmes részében nem vagyok annyira otthon, de szerintem az újságírós részen megálltam volna a helyemet. Másrészt azért nem bántam meg, mert az angol nyelv az első célom.
Na mindegy, ezen már nem lehet változtatni, meglátjuk mi lesz.Most inkább azért kell imádkozni, hogy ne március harmadikára hívjanak ba szóbelizni -már ha behínak, de befognak...- mert akkorra kaptam időpontot a fogorvoshoz x.x Tök jó.A szóbelin kötelező megjelenni -vagyis nem az, de akkor eleve kiestem-, viszont a fogorvost sem akarom lemondani.Hat nap van kijelölve, majdcsak nem arra tesznek.Vagy ha mégis, akkor remélem, hogy hazaérek fél háromra.
Eléggé nagy Eminem - nekem már csak Ems- fan vagyok, és most minden vágyam, hogy Ems és 50 cent poszterek legyenek a falamon.Az baj, hogy nekem nincs, újságokba már nem annyira tesznek, vagy max ritkán, és ismerőseimnek se nagyon van.Nem baj, megígértem, hogyha addig élek, akkor is tele lesz a falam Ems-el.
Régóta tetszik nekem a spanyol nyelv, tanulni is szeretném, vagyis szerettem volna - de anyáék lebeszéltek róla, merthogy úgysem megyek vele semmire....ha nem is középsuliba, úgyis megfogom tanulni...csak akkor előbb a hasznosabb nyelveket.Legalább 4 nyelven szeretnék tudni *-* -és mostanság elég sok spanyol zenét hallgatok.vagyis csak kettőt, de azt sokszor.
Azt hiszem, kezd visszatérni az ihletem.Végre ide is letudtam írni, egy rendes szöveget.Az a baj, hogy az új bloghoz, még kinézetem sincs, és azt sem tudom, hogy kezdjek hozzá.Ideje lenne már egy normális blogot is vezetni, mármint olyan összefüggő sztorisat...ha másnak megy nekem is.Nem értem miért félek ennyire.....szerintem még teszek valami kis sztorit a LSYBM-re is...még nem tudom elengedni, csak nem volt ihletem.De hátha lesz na...:D
u:i: életemben először rendeltem pizzát...csak kicsit hadartam :'DD

Ajánlott zenéim:
Fly Project-Musica(spnyol-angol)
Lucenzo-Obsesion
Mr.Busta-Mutatom a fukkot!(Eddig nem bírtam, az ilyen magyar szarokat, de kezdem megszeretni)
Mr.Butsa-Keresd máshol
Young G ft Düki-Hey(örök kedvenc*-*)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése